Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról
„1949. október 26-án nem volt semmi nagy hírünk. Clemente Manuel Zabala, annak a lapnak a főszerkesztője, ahol riporteri tanoncidőmet töltöttem, a szokásos jó tanácsaival bocsátott utunkra a reggeli értekezlet végén. Pár perccel később felhívta valaki, és közölte vele, hogy most bontják a hajdani Santa Clara-kolostor kriptáit, mert felszámolják őket; úgy szólt oda nekem, mint aki nem sokat vár a dologtól:
– Eridj oda, hátha kihozol valamit belőle.”
„A hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből.
Az építésvezető meg a körülötte lévő emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyermekkoponyához. A kriptafülkében csak néhány apró csont maradt utána és a rücskös, salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles.
A földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt. Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter, nagyjából kétszáz évnek fele meg.
Nekem viszont nem tűnt hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú volt a haja, hogy úgy húzta maga után, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele; a Karib tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből elindulva, hogy a kripta az övé lehet, meg tudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született.” /Gabriel García Márquez – Cartagena de Indias, 1994/
Sierva María története
A babonák és az inkvizíció légkörében élő Sierva María örökös szeretetlenségben tölti napjait. Az apja, a mihaszna márki, s felesége, az egykori szilaj, mesztic szépség együttesen gyűlölik a kislányt, mivel természete ellentétes az övékével. A törékeny és félénk Sierva szinte egyáltalán nem érintkezik szüleivel; a rabszolgákkal barátkozik s éjszakáit is ócska viskókban tölti.
Egy végzetes napon azonban, Sierva María bokáját megharapja egy veszett kutya, és ez a tragikus esemény felrázza az életüket. A város püspöke megparancsolja, hogy a lányt helyezzék el a Santa Clara-kolostorban, azaz az “élve eltemetés” épületében, mivel betegségét az ördög mesterkedésének tartja. Itt ördögűzésnek vetik alá, ám a feladat végrehajtásával megbízott pap beleszeret a törékeny gyermekbe. Sierva María így életének utolsó napjaiban megismeri a szerelem misztériumát egy megtévedt pap, Cayetano Delaura atyának köszönhetően.
Gabriel García Márquez könyvéből 2009-ben film is készült, szintén A szerelemről és más démonokról címmel.
