Bridget Collins – Árulások

Bridget Collins – Árulások

Ha az életed hazugságon alapul, lenne bátorságod kimondani az igazságot?
Montverrében, a réges-régi elitakadémián, amely magas hegyek közt búvik meg, a legjobbakat és legélesebb eszűeket képzik arra, hogy tökéletesen helytálljanak a grand jeu-ben – a nagy játszmában –, ebben a rejtelmes, misztikus vetélkedésben, amely a zenét, a művészetet, a matematikát, a költészetet és a filozófiát egyaránt ötvözi. Léo Martin egykor Montverre kiválósága volt, de azóta egy véres tragédia nyomán elveszítette a lendületét, már nem foglalkoztatja a tudományos pálya. Ehelyett a politika vonzásába került, a kormánypárt feltörekvő csillaga lett, hogy aztán egy apró botlás a karrierjébe kerüljön. Most száműzöttként kerül vissza Montverrébe, és maga sem tudja, milyen sors vár rá.
De az akadémia világa már nem is olyan, mint amilyenre Léo abból az időből emlékszik, amikor még rajongott az intézményért. Annak idején férfiak vezetése alatt állt – Montverre első számú embere most nő: bizonyos Claire Dryden. Ő tölti be a Magister Ludi tisztét, vagyis ő a nagy játszma feje. Léo rögtön szokatlan vonzalmat érez a magiszter iránt – mintha rejtélyes kötelék fűzné őket egymáshoz – noha biztos abban, hogy még soha nem találkoztak.

Mit ad nekünk a bölcsőde? Kerekerdei programajánlónk

Ma nagyon sokan voltunk a baba-mama klubban! Jó volt látni a mosolygó arcokat, ragyogó, végtelen mélységű, kíváncsi tekinteteket. Fantasztikus volt megfigyelni a társaságkedvelő, könnyen barátkozó, mindenki irányába közvetlen, nyitott, kalandvágyó kis totyogóinkat, és látni a jóval nyugodtabb, félénkebb, egy kicsit bizalmatlanabb, csendesebb babáinkat. Kicsi manócskáink még nem nagyok, de már egyre inkább kezd kibontakozni a kis személyiségük, akaratuk, és villámgyorsan fejlődnek érzelmi és szociális szempontból is. Több babánk szeptemberben oviba, bölcsibe indul.

(tovább…)

Ismét társasjátékoztak könyvtárunkban


2022. április 22-én ismét a társasjátékok kedvelői gyűltek össze könyvtárunkban. Ma is előkerült sok színes, izgalmas játék.  Ez a délután is jó hangulatban telt. Ha Önöknek is van kedvük játszani egy jót, jöjjenek péntekenként 14-18 óra között a Martonosi Pál Városi  Könyvtárba! (tovább…)

„Volt egyszer egy világjárvány – Pandémia 2.” pályázat alkotóinak díjazása


Immáron második alkalommal került sor,  a Zöld-Híd Halasi Környezetvédők Egyesülete jóvoltából, olyan díjazásra, ami a pandémia témát öleli át.

„Volt egyszer egy világjárvány – Pandémia 2.” pályázat alkotóinak díjazására került sor tegnap könyvtárunkban, a vendégeket Erhardt Györgyi igazgatónő köszöntötte.
Palásti Károly a KRK Szilády Áron Gimnázium mesterpedagógusa, a Zöld-híd Egyesület alelnöke elmondta, hogyan jött létre ez a program. A díjazott alkotók írásaiból részleteket olvastak fel a KRK Szilády Áron Gimnázium diákjai. A háromtagú szakmai zsűri – Veszelszkiné Huszárik Ildikó, Pertics Orsolya és Tóthné Felföldi Zsuzsanna – döntése alapján a felnőtt kategóriában I. helyen végzett: MÓKUS ANITA.
Az ifjúsági kategória díjazottjai:
I. hely: SUHAJDA CSENGE
II. hely: STIBRIK LUCA
III. hely: PEPÓ RÉKA
Különdíjat kapott:
KÁLÓZI MAGDOLNA
OLAJOS TAMARA
SZILÁGYI PÉTER
Kiemelt dicséretben részesült:
KIRÁLY LEILA
KIRÁLY LILIA
SZABÓ GRÉTA
SZANYI ZSANETT
ANDIRKÓ BETTINA
FODOR ÁGNES
PÓTÁRI DORIÁN

A Pandémia 1. fotókiállításának anyagából és Pandémia 2. prózai alkotásaiból készült kiadványt, könyvtárunknak adományozták.

Sok szeretettel gratulálunk a díjazottaknak!


Játsszunk mesét! – Vidám délelőtt Vadadi Adriennel

“A mese játék, csoda, hit és lélek. Mosoly mindenki lelkére. A mese az gyógyír, az befele és kifele is gyógyít.”    Csernik Szende

Könyvtárunk vendége volt a mai délelőtt Vadadi Adrienn gyermekkönyvíró.   A délelőtt folyamán tanultunk egy új kiszámolót, énekeltünk és “megjavítottuk” – Csúnya nénit – az egyik bemutatott könyvének szereplőjét.  Az előadás után a kíváncsi gyerekek kérdezhettek is az írónőtől, sőt még dedikálásra is jutott idő.  A borongós idő ellenére a gyerekek szemei csillogtak és mosolyogva indultak vissza az iskolába.

  

Petőfiről másképpen – Székely Gábor Petőfi-kutató, író előadása

A Martonosi Pál Városi Könyvtár és a József Attila Irodalmi Kör

tisztelettel meghívja Önt

2022. április 28-án 18 órára

Székely Gábor Petőfi-kutató, író

Petőfiről másképpen c. előadására

beszélgetőtárs: Sári Kati

Montse Linde – Ivan Tapia: A nagy pénzrablás – A professzor naplója – Menekülő könyv


Montse Linde – Ivan Tapia: A nagy pénzrablás – A professzor naplója – Menekülő könyv

“Barátom,
boldogan veled tartottam volna erre az utazásra, különösen a következő úti célhoz, de nem szorul magyarázatra, miért nem tehettem. Készülj fel a meglepetésekre, és főként lazíts és érezd jól magad!” (17.old.)

“Fejtsd meg a rejtvényt, hogy megtaláld, hol folytasd az olvasást!
Ha kell, nézd meg a segítséget a 147. oldalon!”

És te? Te végig tudod játszani?

A professzor naplója izgalmas új részletekkel is szolgál, miközben szórakoztató fejtörők elé állítja olvasóit, és mindezeket a sorozat kedvenc karaktereinek a fotóival színesíti.

Kötelező olvasmány minden rajongónak!