Szalay Ágnes- Éppen jókor

Szalay Ágnes: Éppen jókor – Gyakorlati útikalauz életközepi válsághoz kezdőknek és haladóknak

“Hát ennyi az élet? Most már csak a hanyatlás jön? Mindent elértem, amit szerettem volna, mégsem vagyok elégedett. Már azt sem tudom, mire vágyom. Nem érzem jól magam a bőrömben, és nem tudom, mihez kezdjek. Fáradt vagyok, és semmi sem lelkesít igazán. Olyan, mintha nem is a saját életemet élném…Ilyen és ehhez hasonló gondolatok és érzések sokunkat lepnek meg a harmincas-negyvenes éveink táján. Ez az életközepi válság, és igencsak ijesztőnek tűnhet, pedig két dolgot tudni kell róla: egyrészt hogy nem tart örökké, másrészt hogy büntetés helyett tekinthetünk rá esélyként is.Életünk közepén többek közt azért érezhetjük elveszettnek magunkat, mert egészen addig kívülről jövő elvárásoknak igyekeztünk megfelelni. Céljaink, vágyaink nem teljesen a sajátjaink voltak, belső késztetéseinkről pedig sokszor nem vettünk tudomást. Már megtanultuk, hogy a nehézségek, fájdalmak elkerülhetetlenek, de még nem feltétlenül tudjuk, hogyan birkózhatnánk meg velük. Ugyanakkor sokat tapasztaltunk, vannak erőforrásaink, amelyeket használhatunk, és már azt is sejtjük, érezzük, hogyan nem szeretnénk élni. Sosem volt tehát még ilyen jó lehetőségünk arra, hogy megtaláljuk önmagunkat!”

Tari Annamária könyvei


2014, április 1 – 10:46 |   Tumbász Mónika

Tari Annamária könyvei

Tari Annamária klinikai pszichológus, szakterülete a pszichoanalízis. Az egyetem elvégzését követően nehezen kezelhető gyerekekkel foglalkozott, majd 5 évig volt fiatalkorú bűnelkövetők pártfogó-felügyelője.

Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, mely a 17-25 éves korosztály problémáival foglalkozik. Egy olvasmányos, de klinikai szempontból korrekt és használható, ismeretterjesztő könyvet szeretett volna megalkotni, melyet a fiatalok nagyon jól fogadtak és a szakemberek szerint is hiánypótló.

 

Egyik legfontosabb törekvése, hogy megváltoztassa azt a nézetet, hogy aki pszichológushoz jár az bolond vagy öngyilkosjelölt. Évek óta foglalkozik a mai társadalomban tapasztalható pszichés jelenségekkel és a személyiség működésének változásaival.

 

Könyvtárunkban jelenleg az alábbi könyvei találhatóak meg:

 

Intim szféra

 

Ki a fontos: Én vagy én?

 

Sejtem

 

Y generáció

 

Z generáció