A mese varázslata – Az én-mesék
Legutóbbi előadónk, Ács Szilvia beszédindításról, beszédfejlesztésről szóló előadása után, gyermekrészlegünk polcairól elfogytak Marék Veronika klasszikus sorozatának könyvei, amelynek kolléganőimmel együtt szívből örülünk. A kicsiknek, (az én két gyönyörű unokámnak is), a szülőknek és nekünk, nagyszülőknek is örök kedvence Boribon és Annipanni. Marék Veronika két főhőse, akik segítenek az apróságoknak elaludni, betegeskedni, kirándulni, focizni, és még sok-sok más feladatot, problémát megérteni, feldolgozni, és a mese, a képek varázslatos erejével átélni.
Hogy Ti is lássátok, hogy mennyi mindent kapnak a picik a mindennapi mesélés során, kattintsatok a linkre: MIÉRT FONTOS, HOGY HELYET KAPJON AZ ÉLETETEKBEN A MINDENNAPOS MESÉLÉS?
A mai klubfoglalkozáson olyan mesekönyveket, sorozatokat igyekeztem válogatni nektek, amelyek szintén az én-mesék korszakához tartoznak, mint a Boribon mesék, de ezeken kívül még rengeteg, nagyon jó könyvre találhattok gyermekrészlegünk polcain. A 1,5-3 éves kor az én-mesék korszaka, amikor azt szeretik a kicsik, ha arról mesélünk, hogy mi minden történhet egy kicsi gyerekkel a mindennapok során. Lehet saját gyermekünkről is mesét kitalálni, vagy egy másik kisfiúról, kislányról, esetleg kicsi állatokról. (Boribon, Bogyó, Babóca ilyen mesehős. A kicsik azonosulnak a szereplőkkel). A lényeg, hogy főhősünkkel olyan mindennapos kalandok, megpróbáltatások, örömök történjenek, mint a mi kicsi gyermekünkkel.
Én-mesék korszak könyvei, sorozatai:
Bartos Erika: Anna, Peti, Gergő sorozata
Bartos Erika: Bogyó és Babóca sorozata
Berg Judit, Agócs Írisz: Maszat sorozata
Harcos Bálint, Cristina Quiles: Szofi sorozata
Axel Scheffler: Pipp és Polli sorozata
Julia Donaldson, Axel Scheffler: Tölgyerdő meséi
Dániel András: Kufli könyvei
Az itt felsorolt könyveken kívül még nagyon sok elbűvölő és színvonalas könyvet találhattok, mindenkit arra bátorítok, hogy válogasson kedvére! A mesékkel, könyvekkel az egyik legnagyobb, életre szóló ajándékot adod a gyermekednek. Várunk szeretettel!
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/258867827_5157812007567395_6403435762955435828_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/258874747_5157813277567268_7241287523961619558_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/259085832_5157811520900777_3180281994408820927_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/259157762_5157809580900971_7401900987593199256_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/259169168_5157811290900800_2731042548821252382_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/259271225_5157811767567419_663070655132278017_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/259425561_5157809747567621_6394777005442666254_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/259477078_5157809054234357_2637675891290715613_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/259871109_5157810797567516_9092409390357047290_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/259940433_5157809977567598_9200101964894809082_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/260163477_5157812264234036_3830854844861545420_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/260257187_4783749618314981_6038369507445275522_n-1024x768.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/260321053_5157812684233994_3041382316345012888_n.jpg)
![](https://www.vkhalas.hu/wp-content/uploads/2021/11/fa_1.jpg)