Sohonyai Edit író-olvasó találkozó

2020, október 8 – 13:51 |   Tóthné Felföldi…

Rendhagyó író-olvasó találkozó Sohonyai Edittel

Korunk legismertebb ifjúsági írója, aki egészen fiatalon 18 éves korában írta meg első könyvét Macskaköröm címmel és az írás iránti szenvedélye azóta is tart. Sorra jelennek meg könyvei, amelyek mindegyike a kamaszok lelkével, a kamasz kori kihívásokkal és ennek az időszaknak minden velejáró szépségével és nehézségével foglalkozik.

Sokoldalú szerző, aki a tartalmas témákat feldolgozó könyvei mellett kiváló előadó is.

Ezt a mai közönség-találkozón is bizonyította. Hamar megtalálta a közös hangot a hallgatósággal.

Érdekes és egyedi hangvételű előadást tartott, amelybe a közönséget is bevonta és amely a humort sem nélkülözte. Éppen ezért felejthetetlen perceket szerzett a hallgatóságnak. Útravaló tanácsokat is adott az éppen útkeresésben lévő kamaszok számára.