2015, április 9 – 09:20 | Pertics Orsolya
Versajánló ma esti vendégünk műsora elé
Szeretettel várjuk Önöket 2015. április 9-én 17 órakor Tóth Krisztina József Attila-díjas író, költő, műfordító Költészet Napi estjén
Hála-változat
Arany színekben játszó szén szavak,
Babits a fény, Ady a nagy zsarátnok,
boldog-szomorú lidérc leng: ha játsztok,
zümmögi halkan, csak tűzzel szabad,
Nemes, Nagy dolgot! Hány láng sisteregne,
Füst csapna fel, Weöres sziporkatánc,
Kormos Vas bongna, izzana a rács,
mennyi kanyargó seb, mi nem heged be,
s bár igaz lenne majd, hogy Lesz Vigasz-
- A. szájából érdes volt az élet,
Petri szájából szép volt a pimasz:
bárhogy mozduljak, lángnyelven beszélek,
torkomban hangjukkal, de semmi az,
ha tőlük éghet éneke az énnek.
Futrinka utca
Harmincnyolc év, futó fonál.
Az ember rojtokat talál
– hanyag
anyag –
e földi, pöttyös kis ruhán
mit hord és igazgat sután,
kinek,
minek,
ha egyszer úgyis visszabont,
feslik simából fordított,
a Kéz,
ha kész
már érzi, úgyse lesz soha
ha nem lesz léte otthona,
akar,
akár
a színpadon a kesztyűbáb
játszani valami saját
mesét,
mi mást,
füstölgő kéményt, házikót,
Futrinka utcát, bármi volt,
örök
körök
után is fölvesz kis kötényt,
hisz telefonált az imént
Cica-
mica,
hogy Tádé meghűlt és beteg,
úgyhogy van dolga rengeteg,
legyen
egyen-
letesen befűtve a tökház,
vigyázz, Mazsola, nehogy megfázz,
halál
ha lel
utat is hozzánk, nem vagyunk
futó fonál csak, filc, magunk
helyett.
Helyet
foglal középen, integet
és onnan csókol Titeket
Böbe
baba!
Szülők
A sárga fű között egy férfi, egy nő.
Szelet vetnek, hajladoznak a fényben.
Forog rajtuk a lomb árnyéka, felhő
vonul a kert fölött, hol beborul az éden,
hol fényben áll, az ágak közt a fákon
pókhálóban levél, darazsak lepte rések,
rothadó alma, selyemszálon
pörgő féreg, zsibongó seregélyek,
szelet vetnek, hajladoznak a napban,
anyaszült meztelen föld zúg, a ringló
potyog az ösvényre, fejét föltartva, halkan
megáll a sás között és vár a sikló.
Ne félj, ne félj, a felporzó morajba
belevegyül a percek surrogása,
ne fél, ne félj, nem jött el, déli nap van,
messze van még a szélnek aratása,
messze van még a felhősávos ég is,
a túlpart megdőlt jegenyéi, messze
mindig a test a testtől, mégis
ölelik egymást állva, nem eresztve,
mindig így indul, hajladoznak a fényben,
az apák nemzik folyton a háborút,
nem baj, ne félj, úgy lesz, mint egyszer régen-
megállt a szél, csönd lett és beborult-
A fal mellett a fűben szétdobálva
lyukas strandlabda, foszlott hintaágy,
már csak halványan látni odaátra,
dörgés hullámzik, úgy jön, mint a vágy,
ki tudja honnét, haránt veri a kertet,
görget egy vödröt, vacog az összes ablak,
dobog a bádog, áznak a kint felejtett
ruhák, részeg napernyőt dönt a falnak,
potyog a gyümölcs, leválik mind az ágról,
anyaszült meztelen föld zúg, hiába
futkos a visszhang, csak dől, szakad a zápor,
csak sír a felfordított csónak nagy hasára.
http://www.origo.hu/kultura/20140911-interju-toth-krisztina-kolto-iroval.html
http://www.libri.hu/szerzok/toth_krisztina.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3th_Krisztina_%28k%C3%B6lt%C5%91%29
