Ünnepi könyvhét

Az Ünnepi Könyvhét egyedülálló magyar kulturális rendezvénysorozat, évről évre töretlen sikerrel és népszerűséggel, több mint kilenc évtizede. Az első ünnepi könyvhetet 1929. május 12. és május 20. között tartották meg.

A rendezvényhez 2001-től kapcsolódnak a gyermekkönyvnapok. Az érdeklődőket a hagyományos programok mellett kísérőprogramok is várják, vagyis az aktuális könyvújdonságok, kulturális programok, dedikálások mellett beszélgetések, zenei előadások.

Az ünnepre megjelent könyvekből kínálunk most Önöknek, melyeket  hamarosan kölcsönözhetnek könyvtárunkból!

Barcs Kriszta: Így működik a lelked


 

Újdonságainkból:

Barcs Kriszta: Így működik a lelked – Pszichológiai ismeretek 10 éves kortól

Barcs Kriszta pszichológus hiánypótló, Így működik a lelked című játékos ismeretterjesztő könyvében a legalapvetőbb pszichológiai ismereteket adja át a gyerekeknek, hogy kellő önismerettel, belső lelki tartalékkal, azaz erős pszichés immunrendszerrel vághassanak bele a nagybetűs életbe.

Néha olyan zavarosak a dolgok… Ki érti, mi zajlik odabent, a lelkünkben? Amikor félünk a másnapi dolgozattól, vagy örülünk, mert bevettek a focicsapatba; amikor mérgesek vagyunk, mert összevesztünk a legjobb barátunkkal, és büszkék vagyunk, mert sikerült megtanulni biciklizni; amikor vágyunk egy kiskutyára, és hiányzik a távol élő nagyink: mit lehet ilyenkor tenni? Mitévők legyünk, ha félünk? És ha szerelmesek leszünk? Mit kezdjünk a haragunkkal? És a rémálmainkkal? Miért álmodunk egyáltalán?

Érezted már úgy, hogy olyan jó volna kigombolyítani a sok érzést és gondolatot, ami benned van? Ebben lesz segítségedre ez a könyv, amelyben megismerkedhetsz a lélekmanókkal, a Gondolatsárkányokkal, az Akarnokkal, a Sehallselát Behemóttal és még néhány titokzatos lénnyel, akik segítenek rendet tenni ebben a sokféleségben.

„Ahhoz, hogy gyermekünk sikeresen boldoguljon az életben, alapvető fontosságú, hogy képes legyen jól tájékozódni az érzelmek világában. Ez a könyv belső jelzőrendszerünk megismerésére hív, segíti az érzelmi tapasztalatok megértését, és kiváló lehetőséget teremt arra, hogy szülő és gyermek között bensőséges beszélgetések alakuljanak ki.” /Dr. Kádár Annamária, pszichológus, egyetemi oktató, a Mesepszichológia könyvek szerzője/

Barcs Kriszta lebilincselő mesevilágba álmodta a fontos pszichológiai ismereteket, a grafikus László Zsuzsi pedig eredeti, szellemes és dinamikus illusztrációival jeleníti meg ezt a világot – felnőttként is igazi élvezet lapozgatni! A könyvet kicsi és nagy olvasóinknak is jó szívvel ajánljuk!

Mesék a Mikulásgyárból


A Nagy Mikulásgyár mesekönyv

“Kalandból sosem fogy ki a világ, ahhoz túl sokan vagyunk, és túl sok minden történik”. Ezzel a mondattal köszönti kis olvasóit a könyvajánlóban ez a fantasztikus mesekönyv.

A csodás illusztrációval megjelent ünnepi mesekönyv 88 különleges mesét hoz el a kis olvasók számára. Mesék olvashatóak benne a világ minden tájáról, minden évszakra és minden hangulatra a barátságról, a szeretet fontosságáról és a jókedvről. A mesékben az ajándékozásról is szó esik, így az ünnepek közeledtével és a kedves mesei történetek által mi is rájövünk, hogy bizony legalább olyan izgalmas ajándékozni, mint ajándékot kapni.

Miként ajándékozhatunk  úgy, hogy igazán nagy örömet szerezzünk? Hát egy titkokat és csodákat rejtő mesekönyvvel. Lapozzatok bele!

 

 

Nyúl Péter ADVENTI kalendáriuma


Nyúl Péter és barátai adventi mesekönyve.

Péter előre örül a karácsonynak. Itt az ideje a hónyúl építésnek, az ünnepi illatoknak, a finom csemegéknek és az ajándékcsomagolásnak – Péter szerint a december a legizgalmasabb, legszebb része az évnek.
Ez a szívmelengetően szép kötet alkalmat ad arra, hogy családi vagy baráti találkozások idején meseolvasással és vidám kézműveskedéssel töltsük együtt az adventi várakozást.

A Beatrix Potter hangulatát idéző csodás mesét Szabó T. Anna fordította.

 

Lőrinc László – 25 szelfi a török korból


Lőrinc László – 25 szelfi a török korból
Őseink is szelfiztek? Már ők is?! – A nagy sikerű 25 szelfi az Árpád-korból kötet után itt a folytatás, amely a török kor képzeletbeli közösségi oldalait mutatja be. Most a 14-17. századi magyarok világba kalauzol minket Lőrinc László, ahol a mindenki számára ismerős, elfeledett vagy éppen kitalált alakok lelkesen posztolnak és kommentelnek a könyv által teremtett virtuális térben.Vajon hogyan került Lajos király a mohácsi harcmezőn töltött fárasztó órák után a patak hűs vizébe? Miért töltött annyi időt Zsigmond király fejjel lefelé lógva? Ki merészelte ellopni a Szent Koronát? Tényleg hordott álruhát Mátyás király? Hogy fest Zrínyi Miklós egy képregényben?
A vicces kommentek után pedig ne feledkezz meg a fejezetek végén található magyarázó szövegrészekről sem, hiszen mind tudjuk: ami egy közösségi oldalra kikerül, bizony nem mind igaz, még ha fénylik is.

Hahó, királyfi! Merre vagy?


Interaktív mesekönyv kisgyermekek számára
Interaktív mesekönyv a kicsiknek, ahol a mese folytatásáról az olvasó dönthet!

Itt egy interaktív mesekönyv!! …ahol a mese folytatásáról a kis olvasók dönthetnek és 32 féle utat járhatnak be a történetek által.

Sylvie Misslin: Hahó, királyfi! Merre vagy?

A könyv igazi érdekessége, hogy az olvasók a szövegek végén található piktogramok segítségével tudják kiválasztani mi is legyen a folytatás így minden olvasó maga szőheti tovább a mese fonalát.

Miről is szól a történet? Adott két kis hercegnő, Rozi és Lujzi és az ő kalandjait kísérhetik végig a legkisebbek, és persze a döntéseikkel alakíthatják is a mese kimenetelét. A két kis hercegnő a mesebeli királyfit keresik. Mi lehet unalmasabb, mint üldögélni a hercegnői lakosztályban és a mesebeli királyfira várni? Nem sok minden. Rozi és Lujzi is már torkig van a várakozással, ezért útra kelnek.
De merre induljanak, hogy a királyfi várához érjenek?

Nos, ebben lehetnek a gyerekek a segítségükre, eldönthetik helyettük, hogy melyik úton induljanak el. Mit csináljanak az erdőben? Málnát szedjenek vagy a patak vizéből igyanak? Bemenjenek az elhagyatott erdei házba, vagy menjenek tovább? És így tovább! Egészen addig, amíg el nem érünk a mese végére.

Vedd kézbe ezt a könyvet és kísérd el Rozit és Lujzit kalandos útjukon!

Mit lehet még elmondani róla?

Megjelenésében igazán csodaszép. Egy nagyobb méretű könyv, ami egy gyermeki kézben mókásan fest. A szemnek is jut öröm, mert gyönyörűséges illusztrációk díszítik és segítik a történet megértését.

Szerintem a gyerekek kedvence lesz ez a könyv.

Óvodás és alsós korcsoport számára ajánlom szeretettel!