Versajánló

 

2015, április 9 – 09:20 |   Pertics Orsolya

Versajánló ma esti vendégünk műsora elé

 

Szeretettel várjuk Önöket  2015. április 9-én 17 órakor Tóth Krisztina József Attila-díjas író, költő, műfordító Költészet Napi estjén

 

 

Hála-változat

Arany színekben játszó szén szavak,

Babits a fény, Ady a nagy zsarátnok,

boldog-szomorú lidérc leng: ha játsztok,

zümmögi halkan, csak tűzzel szabad,

 

Nemes, Nagy dolgot! Hány láng sisteregne,

Füst csapna fel, Weöres sziporkatánc,

Kormos Vas bongna, izzana a rács,

mennyi kanyargó seb, mi nem heged be,

 

s bár igaz lenne majd, hogy Lesz Vigasz-

  1. A. szájából érdes volt az élet,

Petri szájából szép volt a pimasz:

 

bárhogy mozduljak, lángnyelven beszélek,

torkomban hangjukkal, de semmi az,

ha tőlük éghet éneke az énnek.

Futrinka utca

 

Harmincnyolc év, futó fonál.

Az ember rojtokat talál

 

– hanyag

anyag –

e földi, pöttyös kis ruhán

mit hord és igazgat sután,

 

kinek,

minek,

ha egyszer úgyis visszabont,

feslik simából fordított,

 

a Kéz,

ha kész

már érzi, úgyse lesz soha

ha nem lesz léte otthona,

 

akar,

akár

a színpadon a kesztyűbáb

játszani valami saját

 

mesét,

mi mást,

füstölgő kéményt, házikót,

Futrinka utcát, bármi volt,

 

örök

körök

után is fölvesz kis kötényt,

hisz telefonált az imént

 

Cica-

mica,

hogy Tádé meghűlt és beteg,

úgyhogy van dolga rengeteg,

 

legyen

egyen-

letesen befűtve a tökház,

vigyázz, Mazsola, nehogy megfázz,

 

halál

ha lel

utat is hozzánk, nem vagyunk

futó fonál csak, filc, magunk

 

helyett.

Helyet

foglal középen, integet

és onnan csókol Titeket

 

Böbe

baba!

 

 

 

Szülők

 

A sárga fű között egy férfi, egy nő.

Szelet vetnek, hajladoznak a fényben.

Forog rajtuk a lomb árnyéka, felhő

vonul a kert fölött, hol beborul az éden,

hol fényben áll, az ágak közt a fákon

pókhálóban levél, darazsak lepte rések,

rothadó alma, selyemszálon

pörgő féreg, zsibongó seregélyek,

szelet vetnek, hajladoznak a napban,

anyaszült meztelen föld zúg, a ringló

potyog az ösvényre, fejét föltartva, halkan

megáll a sás között és vár a sikló.

 

Ne félj, ne félj, a felporzó morajba

belevegyül a percek surrogása,

ne fél, ne félj, nem jött el, déli nap van,

messze van még a szélnek aratása,

messze van még a felhősávos ég is,

a túlpart megdőlt jegenyéi, messze

mindig a test a testtől, mégis

ölelik egymást állva, nem eresztve,

mindig így indul, hajladoznak a fényben,

az apák nemzik folyton a háborút,

nem baj, ne félj, úgy lesz, mint egyszer régen-

megállt a szél, csönd lett és beborult-

 

A fal mellett a fűben szétdobálva

lyukas strandlabda, foszlott hintaágy,

már csak halványan látni odaátra,

dörgés hullámzik, úgy jön, mint a vágy,

ki tudja honnét, haránt veri a kertet,

görget egy vödröt, vacog az összes ablak,

dobog a bádog, áznak a kint felejtett

ruhák, részeg napernyőt dönt a falnak,

potyog a gyümölcs, leválik mind az ágról,

anyaszült meztelen föld zúg, hiába

futkos a visszhang, csak dől, szakad a zápor,

csak sír a felfordított csónak nagy hasára.

 

http://www.origo.hu/kultura/20140911-interju-toth-krisztina-kolto-iroval.html

http://www.libri.hu/szerzok/toth_krisztina.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3th_Krisztina_%28k%C3%B6lt%C5%91%29

http://www.tothkrisztina.hu/blog/language/hu/

Vetélkedő – A Dél-Alföld legtöbbet olvasó települése címért

2013, február 20 – 10:33 |   Nagy Zoltán

Kedves Olvasóink! Tisztelt Könyvbarátok!       

Három dél-alföldi megyei könyvtár (Békéscsaba, Kecskemét, Szeged) olvasásnépszerűsítő, szórakoztató versenyre hívja azokat, akik szeretik a könyveket, és szívesen olvasnak. Külön a gyermekeknek és felnőttek összeállított egyenként 100 címet tartalmazó listából lehet kiválasztani azt a művet, amelyről három kérdésre válaszolva már részt vehet a vetélkedőben, amely A Dél-Alföld legtöbbet olvasó települése címért zajlik.

A kérdőíveket nyomtatott formában könyvtárunkban is megkaphatják, de az online beküldött válaszok is Kiskunhalas eredményeit gyarapítják.

Elektronikusan az alábbi linkre kattintva tudhatnak meg többet a versenyről, és itt megtalálhatják a könyvek listáját, valamint a hozzájuk tartozó feladatlapokat is.

Erdély legszebb túraútvonalai

2017, január 11 – 13:39 |   Tumbász Mónika

Túrázók nagykönyve

Kép a könyv borítójáról

Erdély legszebb túraútvonalai

Az Erdély és környékének legszebb túraútvonalai legalább annyi csodát rejt, mint a  sorozat első tagja, a nagy sikerű Magyarország legszebb túraútvonalai. Európa egyik legváltozatosabb hegyvilága szegélyezi lakóhelyünket, a kárpáti medencevidéket: a kőzettani és domborzati sokszínűség, a mozaikosan változó táj meglepően érdekes túraterepek helyszíne. Különösen igaz ez a Kárpátok Romániában húzódó részeire, így e túrakalauz erdélyi, partiumi, máramarosi és bánsági hegyi ösvényeket is ismertet. A túrakönyv célja, hogy átfogó képet nyújtson az erdélyi és Erdély környéki hegyvonulatokról, mégpedig a legszínesebb és legjellegzetesebb útvonalak, helyszínek ismertetésével. Találunk benne könnyed kirándulásokat, keményebb csillagtúrákat, vad szurdoktúrákat és többnapos trekkingeket is. A sokszor nyáron is visszafogottan látogatott hosszabb és távolibb útvonalak, valamint a téli teljes elhagyatottság bőséges hegyi kihívást és kalandot kínál, gyakran a turista-hőskor körülményeit idézve vissza.

Vida Ágnes: Anyapszichológia

2020, július 28 – 14:45 |   Csabankóné Daró…

Vida Ágnes: Anyapszichológia- Az anyai lélek szivárványa a fogantatástól nagymamakorig

Ki vagyok én? Jó anya vagyok? Jól csinálom? – merül fel gyakran az anyákban. Néha ki is mondják a kérdést, máskor csak a szemekben kanyarog a kérdőjel.
Miért kérdezzük ezt? Miért fontos, hogy elég jók vagyunk-e? Miért leszünk bizonytalanok, ha más másként csinálja, másként tudja, másként érzi? Ha neki könnyebben megy?

Miért neurotikusak, túlaggódók a mai anyák? Miért érzik úgy, hogy folyamatosan bizonyítaniuk kell a különféle szerepeikben: anyaként, társként, szeretőként, munkaerőként? Miért nem tudnak felhőtlenek lenni? Miért csupa kérdőjel számukra az anyaság? Miért nem tudjuk az élet természetes részeként kezelni? Miért nem érezzük az anyai ösztönt? Ezeket a kérdéseket teszi fel és válaszolja meg az Anyapszichológia c. könyv.

Igyekszik megfogalmazni a kimondhatatlant: az anyák szerteáradó érzelmeit. A bűntudatot, az aggódást, a túlaggódást, a félelmet, a feloldódást, a szeretetet. Azt, ahogyan a kislányból nő, a nőből anya válik. Végigkísér az anya belső utazásán a fogantatástól kezdve a várandósságon át a szülésen keresztül egészen a gyermek felnőtté válásáig.

A mai világ nagy súlyt helyez az egyéni sikerekre, arra, hogy mit tudsz elérni egyedül. Arra, hogy gondolj saját magadra. Az anyaság megtanít másokért élni. Azonban mind a kettőre szükség van: néha magamra gondolni, néha másokra. Néha tenni valamit magamért, néha másokért. Néha pedig azért tenni valamit magamért, hogy aztán másokért tehessek. És a kettőt egyensúlyban tartani: ez a következő kihívás.

Ez a könyv abban segít, hogy jobban megismerd magad, mint anyát. Az anyai oldaladat annak minden nehézségével, kihívásával és szépségével együtt. Hogy végül megtaláld a saját utadat, azt, ahogyan a gyermekeid legjobb édesanyja tudsz lenni!

Előzetes tájékoztatás a könyvtár újranyitásáról

2021, április 30 – 08:49 |   Anonymous

Kedves Olvasóink!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy intézményünk a  Kormány 194/2021. (IV. 26) rendelete értelmében
2021. május 4-én a védettségi igazolvánnyal rendelkező olvasók és a felügyeletük alatt álló kiskorúak számára megnyitja belső tereit.
Kapu-könyvtár szolgáltatásunk ezzel egyidőben szintén működni fog  – védettségi igazolvánnyal nem rendelkező olvasóink számára. Ők a megszokottnak megfelelően az előre igényelt dokumentumokat az ajtóban tudják átvenni.
Az igazolványt kérjük, hozzák magukkal, ezt az ajtóban az ellenőrzési ponton kérni fogjuk. A könyvtárban a válogatás és kölcsönzés idejére tartózkodhatnak, helyben használható szolgáltatásaink (olvasóterem, számítógép-használat) egyelőre nem vehetők igénybe.
Ezzel a rendelkezéssel visszaáll a már megszokott nyitva tartásunk:

Hétfő: zárva
Kedd: 9-18 óráig
Szerda: 9-18 óráig
Csütörtök: 9-18 óráig
Péntek: 9-18 óráig
Szombat: 9-13 óráig
Vasárnap: zárva

A megszokott járványügyi rendelkezéseket kérjük, továbbra is tartsák be.

Elsősegély nyújtása babáknak. Vendégünk: Benedek József mentőtiszt

Elsősegély nyújtása babáknak. Vendégünk: Benedek József mentőtiszt

2019, november 22 – 16:03 |   Csabankóné Daró…

Kerekerdő Baba-Mama Klub

Kedves leendő és gyakorló anyukák, apukák, nagyszülők és mindenki, aki érdeklődik a téma iránt!

November 27-én újra vár Benneteket és a babákat a Kerekerdő Baba-mama Klub és a könyvtár!
Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy egy kiskunhalasi mentőtiszt,
Benedek József látogat el hozzánk és tudtok vele beszélgetni.

Téma: Elsősegély nyújtása babáknak.

Mi már nagyon várjuk! Gyertek, legyünk felkészültek!

Részletek a: Kerekerdő Baba-mama Klub Kiskunhalas facebook csoportban

Vitéz László – a Szivárvány bábcsoport előadásában

2018, október 30 – 11:57 |   Anonymous

Ismét bábelőadás a könyvtárban!
Érkezik a piros sipkás és bátor Vitéz László 🙂 a Szivárvány bábcsoport előadásában.
Időpont: 2018. november 6. kedd, délelőtt 10 óra
Csoportos részvétel előzetes bejelentkezés alapján: 77/427-781
Szeretettel várunk minden érdeklődőt az ingyenes előadáson!

Elnézésüket kérjük

2011, december 5 – 14:14 |   Nagy Zoltán

Tisztelt Látogató!

Sajnálatos módon az elmúlt néhány napban az oldal működésében

fennakadás volt tapasztalható.

A technikai problémáért elnézésüket kérjük, a portál minden szolgáltatása helyreállt és a mai naptól ismét régi fényében tündököl!

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

2019, május 27 – 09:51 |   Hermann Erika

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Kép a könyv borítójáról

Elena Ferrante ezúttal két nápolyi lány, Lila Cerullo és Elena Greco évtizedeken át tartó barátságáról mesél, az ötvenes évektől napjainkig. A tetralógia  első könyve, a Briliáns barátnőm a két főszereplő kislány- és kamaszkorát, valamint számos mellékszereplő életét írja le Nápoly egyik szegény lakótelepén. A szerző lépésről lépésre követi a két lány nővé érését, személyiségfejlődését, egymásra gyakorolt hatását, szövetségük és rivalizálásuk történetét, a jó és rossz érzéseket, melyek évtizedeken át alakítják szoros barátságukat. Bemutatja továbbá több mint ötven év kulturális és szociális változásait, melyek hatásai átalakítják a városrészt, Nápolyt, Olaszországot és kettejük viszonyát. Mindezt a szerzőtől megszokott lendülettel és könyörtelen alapossággal, ugyanakkor különleges, egyszerre mély és könnyed, olvasmányos stílusban.  Amikor ez a kötet befejeződik, ahogyan Lila és Elena gyermek- és kamaszkora, újabb nagy változások küszöbén állunk, melyek összekuszálják a két szívbéli barátnő életét. Az elkövetkező időket, a fiatalságtól egészen az időskorig, Az új név kötelez és Aki megszökik és aki marad című regényeiben folytatja.