Felsővárosi iskolások látogatása a könyvtárban

Három délelőttön keresztül vidám gyermekhangok töltötték be a könyvtár tereit. Vendégeink voltak a Felsővárosi Általános Iskola második osztályosai. Mindhárom osztálynak egy rövid könyvtárhasználati óra után egy kis meseolvasásra és még egy kis kézműveskedésre is jutott idő. A három pillangó meséje napocskák és pillangók készítésre ösztönözött Bennünket. A  harmadik osztállyal A három nyúl meséje után nyuszis könyvjelzőket készítettünk. Köszönjük a pedagógusoknak, hogy elhozták az osztályokat. Várjuk Őket vissza legközelebb is. A foglalkozásokon készült képek honlapunkon tekinthetők meg.

Áprilisban újra Harry Potter Klub a könyvtárban

Április 5-én, szerdán ismét várjuk a Harry Potter rajongókat a könyvtárban, a megszokott időben 16 óra 18 perckor. Izgalmas élőszereplős társasjátékkal készülünk, a Ki nevet a végén mintájára. Várunk minden kis érdeklődőt. Addig is ne feledjétek: “Legere multum! – Olvassatok sokat! “

Élj úgy, mint Harry Potter

Carla Schiappa-Burdet/Élj úgy, mint Harry Potter

„Csak ​a Mardekárba ne!”
Így fohászkodott Harry a Teszlek Süveghez, amikor a beavatási ceremónián a varázsképességű fejfedő döntésére várt. Ebben a mondatban benne van Harry jóra való törekvésének esszenciája. Nem véletlen, hogy Dumbledore így értékeli a fiú süvegnek szóló kérését: „A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.” Vegyünk példát a leghíresebb varázslóról! Harry Potterhez hasonlóan bátran nézzünk szembe a nehézségekkel, tanuljunk a hibáinkból, és – ami még ennél is fontosabb – ápoljuk a barátságainkat. Tanuljuk meg az ifjú roxforti varázslótanonccal és barátaival, Hermionéval, Ronnal és a többiekkel együtt, mit jelent a kitartás, az önuralom, a nagylelkűség és az érzéseink elfogadása.
Valószínűleg senkinek nem kell bemutatni a roxforti diákot, akinek a homlokán különleges forradás húzódik, de most először lép elénk mint életmód-tanácsadó. Harry Potter, hét könyv, nyolc film és számos adaptáció főszereplője, a popkultúra kultikus alakja végre-valahára része lehet a mindennapjainknak: jó tanácsaival segít, hogy legyőzzünk minden akadályt, és elérjük a céljainkat.

Víz világnapja a könyvtárban.

A Víz Világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára, és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és először egy évvel később, 1993-ban tartották.

A könyvtár is megemlékezett erről az eseményről. Színezőkkel, vidám halacskákkal vártuk az alkotni vágyó gyerekeket.

(tovább…)

Négy évszak vidéken

Négy évszak vidéken

Négy évszakot ölel fel a könyv, a képek Kapolcson a Hazai Provence vendégházban készültek, mindig az adott évszaknak megfelelő dekorációval. Emellett a könyvben vannak biokertészeti tanácsok, kreatív DIY ötletek, bútorfestés, kárpitozás, varrás, valamint több, mint 40 recept.

(tovább…)

Fazekas utcai iskolások jártak nálunk

Péntek délután a Fazekas Mihály Általános Iskola egyik 3. osztálya járt nálunk. Egy rövidke könyvtárhasználat  és beszélgetés után, izgalmas könyvkeresésre hívtuk a gyerekeket. A könyves rengetegben kellett megtalálni 13 “kincset”, majd  az azokban megbúvó kirakót  kellett összerakniuk. A kirakó a könyvtárat ábrázolta.  Egy rövid meseolvasásra is volt idő, majd a gyerekek izgatottan vetették bele magukat a saját könyv keresésébe. Volt aki már a könyvtárban elkezdte olvasni a kiválasztott történetet. 🙂 Köszönjük Mester Ágnes tanárnőnek, hogy elhozta az osztályt. Várunk vissza Benneteket legközelebb is!

(tovább…)

Lomb utcai ovisok könyvtárlátogatása

Péntek délelőtt a Lomb utcai ovisok voltak a könyvtárunk vendégei. Egy rövid könyvtárhasználati óra után, végig hallgattak két mesét, majd vidám napocskákat készítettünk, hogy elűzzük a borongós, rossz időt. Várunk vissza Benneteket!

 

(tovább…)

Verseltek az ovisok a könyvtárban

Tegnap zajlott a könyvtárban a Városi Óvodás versmondó verseny. A kis előadóktól szebbnél szebb verseket hallgathattak végig az érdeklődök. Gratulálunk minden résztvevőnek! A verseny a Zöld-híd Környezetvédő Egyesület programja volt.

 

Ismét Harry Potter klub volt a könyvtárban

Március első napján újra Harry Potter rajongók töltötték be a könyvtárat. A gyerekek HPexatlonon játékokon próbálták ki tudásukat és ügyességüket. Szükség volt a gyorsaságukra az ötmásodperces villámjátékon, a kézügyességükre a fonalgombolyításnál és a puzzle kirakásánál, valamint a tájékozódó képességükre, mikor könyvet kellett keresni a polcokon. A játékot – az a bizonyos – Ford Anglia modell elkészítésével zártuk.  Hamarosan újra találkozunk! Addig is ne feledjétek: ” Legere multum! – Olvassatok sokat!

Tavaszváró gyerekkönyveink

Sok színes, érdekes könyvvel várjuk a könyvtárban a tavaszt. Gyertek válogassatok!

Megtudjuk, hogy: Mit csinálunk tavasszal?

Miért esik az eső?

Gyönyörű Tavaszköszöntő versekkel is találkozhatunk.

Tavaszi meséket találunk a Négy évszak meséi című könyvben.

Nézegethetünk meseszép képeket Ó, azok a csodálatos állatok! könyvből.

Többek között készíthetünk tavaszi dekorációkat is Tildával: Tilda tavaszváró ötletei sok izgalmas dolgot mutat be a tavaszi készülődéssel kapcsolatban.

Várunk mindenkit szeretettel!