Tari Annamária: Pillanatnyi boldogságok

Tari Annamária: Pillanatnyi boldogságok

“Ha nem figyel rád, akihez beszélsz, légy türelmes. Lehet, hogy csak pihe ment a fülébe.” (A. A. Milne: Micimackó)

Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus. Rendszeresen publikál és előadásokat tart.

Információs kornak nevezi az alcímben a szerző az időszakot, amiben évek óta élünk – és még bizonyára hosszú ideig fogunk is élni. A periódus sajátosságai, amelyek leginkább a digitális szférába átteleportált létezés határoz meg, egészen sajátos társadalmi és lélektani jelenségeket, problémákat akkumulált. Ez utóbbiakkal foglalkozik a szerző, elsősorban a mai fiatal felnőtt generációt (a 20-30 éveseket) leginkább próbára tevő pszichológiai gondokkal, ezek lehetséges kezelési és feldolgozási módjaival, és az innen kivezető, normálisabb, hitelesebb, valódibb életbe vezető úttal. Keresztes Zoltán előszavát követően rögtön egy, gyakorlatilag mindenkit érintő kérdésről esik szó: miért nem sikerül boldognak lennünk? A folytatásban olyan témákat taglal egy-egy rész keretei közt a szerző, mint az általános rosszkedv okai és következményei; mások – gyakorta a virtuális térben “vetített” – boldogságának, sikerének a feldolgozása, az erre adott reakció; a valóság feldolgozása, a helytállás a felnőtt életben; a kiégés, a kifáradás, a halogatás és az unalom; a segítségkérés és az életmódváltás “digitálisról analógra”, vagyis “nyomkodásról” valódi beszélgetésre, olvasásra, komolyzene hallgatására, kirándulásra… A fontos és aktuális önismereti-életvezetési tanácsadó kötet széles körben ajánlható.

Csányi Vilmos: Drága barátaim, kedves majmok – Emberi és állati egypercesek

Drága barátaim, kedves majmok – Emberi és állati egypercesek

Csányi Vilmos ismét tudományos alapossággal, mégis végtelenül szórakoztatóan, humorral, személyes történetekkel fűszerezve járja körül az ember viselkedését, motivációit, kevéssé ismert tulajdonságait.
Hogy krízis idején hogyan reagálunk, milyen válaszaink vannak például a világjárványra, miként viseljük a hónapokig tartó bezártságot, próbáljuk elviselni a személyes találkozások hiányát – viselkedésmódjainkat alapvetően meghatározza, hogyan éltek valaha őseink. (tovább…)