Diane Ackerman: Menedék

2018, január 10 – 10:01 |   Ritterné

Diane Ackerman – Menedék

Kép a könyv borítójáról

1939-ben dr. Jan Żabińskit bízzák meg a Varsói Állatkert vezetésével. Ebben a munkában nagyszerű segítőtársa intuitív felesége, a grafikus Antonina.
Amikor Lengyelországot megszállják a németek, a házaspárnak kapcsolatba kell lépnie a Harmadik Birodalom újonnan kinevezett, fő zoológusával, Lutz Heckkel, hogy amennyire lehetséges mentsék az állatkert lakóit. Közben Jan és Antonina részt vesz a lengyel földalatti ellenállásban; szabad bejárásuk van a varsói gettóba, ahonnan embereket mentenek ki.
Miután állatkertjüket lebombázzák, a két állatkertésznek, Jannak és Antoninának úgy sikerült megmentenie több mint háromszáz embert a náciktól, hogy az üres állatketrecekben bújtatták el őket. Mivel ezeknek a ,,vendégeknek” állati, az állatoknak viszont emberi neveket adtak, nem csoda, hogy az állatkert fedőneve ,, Ház, az őrült csillagzat alatt” lett.
A természettudós író, Diane Ackerman élvezetes stílusban újrateremti ezt az elfeledett, igaz és szép történetet a varsóiak második világháborús ellenállásáról úgy, hogy igazából Antoninának, az állatkertész feleségének életét meséli el.

Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma

2020, június 5 – 10:31 |   Gusztosné Tóth …

Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma

Kép a könyv borítójáról

“Apám nagy uralkodó volt: felült a szent királyok trónusára, és repedező örökségükből erős birodalmat épített. S rám miféle sors vár? Én láthatom mindezt elevenen szétrohadni…”

1348 nyarán Anjou Lajos hazatér a Nápoly elleni bosszúhadjáratából. A várost elfoglalta, politikailag és erkölcsileg azonban kudarcot vallott. Diadalmenetét mégsem az ellenségei, hanem egy titokzatos idegen kórság miatt kényszerül megszakítani. Az ifjú uralkodó meglehetős sietséggel igyekszik vissza a Magyar Királyságba, ahová magával hurcol valami olyasmit is, amit korábban még soha senki nem látott, nem tapasztalt: egy betegséget, amely nemcsak megöli, de fel is támasztja az embert halottaiból. Mindez először valódi csodának tűnik, ám a hálaimák helyét hamar átveszi a rémült könyörgés az isteni megbocsátásért. A feltámadottak ugyanis korántsem régi önmagukként térnek vissza: az életre kelt holtak megállíthatatlanok, és az éhségük csillapíthatatlan…

Anya Seton: Elizabeth

2016, február 10 – 11:50 |   Ritterné

Anya Seton: Elizabeth

Kép a könyv borítójáról

A több évtizedet felölelő családregény lenyűgöző történelmi tabló, amely az első észak-amerikai államokat megalapító angol és holland telepesek közel négyszáz évvel ezelőtti történetét kelti életre. A regény főhőse egy londoni patikus lánya, Elizabeth Fones, aki önálló gondolkodásával, természettudományos érdeklődésével már egészen fiatalon kiemelkedett a környezetéből. John Winthrop, a Massachusetts-öbölbeli első kolónia kormányzójának unokahúgaként Elizabeth maga is kénytelen volt csatlakozni az Újvilágba elhajózó puritán angolokhoz, akik vállalták a sokak szemében esztelenségnek tűnő utazást, életüket kockáztatva nekivágtak az ismeretlennek, hogy a semmiből városokat teremtsenek. Elizabeth kivételes szépségével, belső tartásával és függetlenségre való törekvésével kitűnt kortársai közül, ám épp ezen tulajdonságai fordították szembe korával, és sodorták újra és újra veszélybe. A megdöbbentően sok üldöztetést elszenvedő asszony három házasságon keresztül és számos újrakezdést követően kitartóan védelmezte saját és gyermekei boldogságát, hogy aztán megtalálja a megnyugvást egy férfi oldalán, aki méltó társa lehetett. – Anya Seton (Katherine 1-2.) többévi kutatás után látott neki regénye megírásának, amelyhez számos eredeti dokumentumot, levélrészletet, naplóbejegyzést használt fel. A megdöbbentő fordulatokkal tarkított életút minden részletében hitelesen meséli el a múlt azon szeletét, amely azután az egész világra hatással volt.

Allison Pataki: Sissi – Az ifjú császárné

2017, december 29 – 13:30 |   Ritterné

Allison Pataki: Sissi – Az ifjú császárné

Kép a könyv borítójáról

1853-at írunk, a Habsburgok Európa leghatalmasabb uralkodó családja. Ferenc József birodalma Ausztriától Oroszországig és Németországtól Olaszországig terjed – a császár pedig fiatal, gazdag, és házasodni kész. A tizenöt éves Erzsébet – Sissi – bajor hercegnő a Habsburg-udvarba utazik nővérével, aki a császár kiszemelt menyasszonya. De megérkezése után hamarosan váratlan dilemmában találja magát: végzetesen és ellenállhatatlanul beleszeret a nővére vőlegényébe, aki viszonozza érzelmeit. Ferenc József, akit elbűvöl Sissi nyitott természete, bájos, energikus szelleme, és persze lenyűgöző szépsége, megszegi adott szavát, és kinyilvánítja szándékát: Sissit akarja feleségül venni. Európa egyik legalattomosabb udvarába csöppenve Sissinek fogalma sincs róla, milyen harcok, veszélyek – és kísértések – leselkednek rá. Alaposan felforgatja a politikai és családi viszonyokat, mert meg akarja nyerni – és tartani – a császár szerelmét, a népe és a világ szeretetét. Allison Pataki regénye bepillantást enged a történelem egyik legérdekesebb uralkodó családjának hálószobáiba és tárgyalótermeibe, új megvilágításba helyezve a csillogó Habsburg-birodalmat és annak legigézőbb, megszeretettebb ,,tündérkirálynőjét”. Allison Pataki Az áruló felesége című, kritikai és közönségsikert aratott történelmi regény szerzője. A Yale Egyetemen végzett, több évig televízióknak és online hírportáloknak dolgozott. Társalapítója a ReConnect Hungary nonprofit szervezetnek. A Huffington Post és a FoxNews.com rendszeres szerzője, a Történelmi Regény Társaságának tagja. A volt New York-i kormányzó, George E. Pataki lányát magyar származása inspirálta a Sissi – Az ifjú császárné megírására

A walesi királyné

2016, szeptember 20 – 08:02 |   Tumbász Mónika

Joanna Courtney

A walesi királyné

Anglia egén viharfelhők gyülekeznek, trónörökös híján pedig egyre bizonytalanabbá válik mind az utódlás, mind az ország sorsa. A sorozatos háborúkban ráadásul odavész a kulcsfontosságú pozícióban lévő Northumbria grófja, a királyi tanács ezért összeül, hogy megválasszák az utódját. A nyilvános eseményen részt vesz a szépséges és csupán tizennégy éves Edyth Alfgarsdottir is. A lány heves vérmérsékletű apja, Alfgar gróf azonban elveszíti a fejét, meggondolatlansága pedig nem marad büntetlenül: az uralkodó száműzi őt. A férfi egyedül a híres és rettegett walesi királytól, Griffintől remélhet segítséget, így családjával hozzá menekül. A nálánál jóval idősebb király rögtön szemet vet Edythre, és a lány sem közömbös a férfi iránt, de ha enged a kölcsönös vonzalomnak, nagy árat kell fizetnie a szerelmükért: szeretett Angliáját kell megtagadnia.
Az időközben Wales királynéjává lett fiatal lány nagy hatalmú asszonnyá válik, és a vészterhes időkben, az 1066-os sorsfordító évben neki is választania kell. A választásán azonban nemcsak az övéi, hanem országuk sorsa is múlik…

Joanna Courtney trilógiájának, a Hódítók asszonyainak első kötete igazi csemege a történelmi regények kedvelőinek. Edyth sorsán, megpróbáltatásain keresztül elénk tárul a tizenegyedik századi Anglia, királyok és királynék, grófok és grófnék élete, amely nem kevés izgalomban és érzelemben bővelkedik.

A király átka

2015, augusztus 28 – 09:05 |   Tumbász Mónika

Egy szép és becsvágyó nő története − és egy igaz szerelemé.

Plantagenet Margitot (avagy Margaret Pole-t) rokoni szálak fűzik az uralkodó Tudor-házhoz, de Artúr walesi herceg és Aragóniai Katalin tanácsosaként mindezt titkolnia kell. Artúr váratlan halálát követően Katalin − férje utolsó akaratának megfelelően − hozzámegy VIII. Henrikhez. Margaret továbbra is Katalin királyné legfőbb bizalmasa marad, de az udvarban betöltött pozícióját mind Boleyn Anna felbukkanása, mind a Tudor-ház egyre valószínűbb bukása veszélyezteti. Hiába befolyásos és szent életű, Margaretnek választani kell: hűséget fogad a zsarnok királynak, vagy imádott királynéja mellett marad, és ezzel beteljesíti a Tudor-átkot…

Szerelem, ármány, hűség és árulás.

Kép a könyv borítójáról

Philippa Gregory vitán felül a királyregények királynője.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A félhold tündöklése

2015, szeptember 15 – 10:21 |   Tumbász Mónika

A félhold tündöklése

Kép a könyv borítójáról

Bán Mór történelmi regényciklusának hetedik kötete, a magyar történelem talán legdicsőbb, s mégis legellentmondásosabb korszakának egyik kulcsfigurája, Hunyadi János szerepét mutatja be a Habsburg Albert király halálát követő kettős királyválasztás széthúzásától terhes éveiben.

1444 tavasza. Pár hét telt el csupán, mióta a Hunyadi János vezette sereg hazatért a Balkán veszedelmes hágóitól. Noha nem sikerült teljes győzelmet aratni, Murád birodalma alapjaiban rendült meg. A szultán biztos benne, hogy országa még egy Magyarország felől érkező támadást nem élne túl. Kénytelen cselhez folyamodni, amelynek következtében Hunyadi súlyos áldozattokkal járó politikai játszma közepén találja magát, ahol mind az ő, mind Ulászló király élete veszélyben forog.

A tét óriási: sikerül-e végleg szétzúzni a Török Birodalom erőit?

A sorozat talán minden eddiginél sodróbb lendületű kötete egy krimi izgalmával eleveníti fel az 1444-es év eseményeit.