Gyarmati György – Bibó István kortársi környezetben – Portrék, sziluettek – szemből, profilból

Gyarmati György: Bibó István kortársi környezetben – Portrék, sziluettek – szemből, profilból

Hullámvasút életútmetszetek a 20. századból. Nevezettek a közéleti nyilvánosságban és a – nem önszántukból választott – cellazárványosságban tekinthetők túlélőművészeknek is. Pályájuk során – időzítésüket és jellegüket tekintve is – rapszodikusan követték egymást rendszerváltó fordulatok. Ezeket megélni épp- oly kiszámíthatatlan volt, mint túlélni. Mindegyikük számontartásra érdemes intellektuális teljesítményt hagyott maga után. Ám a hektikus rendszercsereberékkel függött össze, hogy melyikük mikor vált nemkívánatossá vagy ellenkezőleg, “újrahasznosíthatóvá” – adott esetben az e világi létből való távozás után is. A száztíz éve született Bibó István többszöri megidézésén túl a kötet írásainak többsége nem életútportré. Többnyire csak egy-egy mozzanatot hívnak elő a tollhegyre tűzött személyiség pályájából. Felsorakoztatva őket mégis összecementálódik egy tágabb panoráma a múlt századi Magyarország sokféleképpen nem rendszerkonform kavalkádjából. Az egymást kiszámíthatatlanul váltogató rendszerek labirintusában az atipikus életpályákból áll össze a “tipikus” kortörténet?

Halaspress adatbázis


2020, október 10 – 09:13 |   Pertics Orsolya

Kedves Olvasóink!
Szeretnénk figyelmükbe ajánlani helytörténeti adatbázisunkat, melyben városunk közelebbi és távoli múltjából olvashatnak cikkeket, teljes folyóiratokat digitalizált, kereshető formában. Kérjük, lapozgassák, olvasgassák, keressenek benne régi és újabb emlékeket,
történeteket, cikkeket, esetleg használják fel szakdolgozathoz az itt található anyagot. Az anyagok feldolgozása folyamatos, igyekszünk minél több cikket, évfolyamot feldolgozni, feltölteni, hogy olvasóink szélesebb körben tudják használni ezeket az eddig korlátozottan hozzáférhető anyagokat.

http://halaspress.hu/helytortenet

Halaspress adatbázis