Könyvtári tábor – második nap

A mai napot egy kis beszélgetéssel kezdtük. Majd Végső Istvánnal megnéztük Halas nevezetességeit, mesélt Nekünk a városról, angyalokról, boszorkányokról, betyárokról. Még egy kis fagyi is belefért. Köszönjük szépen! Ebéd után lehetőség nyílt társasjátékozni a Tibor társasjáték klubbal, volt aki rajzolt és volt olyan is aki tovább fonta a barátságkarkötőt. Holnap is sok izgalmas dolog vár Bennünket!

Tábori tudnivalók (augusztus 21-25 között)

Tábori tudnivalók (augusztus 21-25 között)

  • Az érkezés a tábor hetében 7. 45 és 8 óra között, a távozás pedig 16-16.30 között történik. Kérjük szülők is kísérjék a gyerekeket, mert alá kell írni papírokat.
  • A TAJ számát mindenki hozza magával.
  • A tábor programját, tematikáját az első napon ismertetjük, illetve mindig ki lesz rakva a másnapi program a könyvtárban, a heti étlappal együtt.
  • A tábori hét alatt ebédelni a Bernát kollégiumban fogunk.
  • Kis vizes palack, sapka, kisméretű táska legyen a gyerekeknél.
  • Sétálni fogunk, ezért kényelmes cipő viselete ajánlott.
  • Naptejet, illetve rossz idő esetén esernyőt, vagy esőkabátot is hozzanak magukkal .
  • Kérjük a szülőket, hogy – lehetőség szerint – nem romlandó tízórairól és uzsonnáról gondoskodjanak.
  • Az elhozott értékekért pl. telefon, pénz, ékszer stb. felelősséget nem tudunk vállalni. Ezekért a gyermek felel.
  • Sok izgalmas dolog vár Bennünket. Mi már nagyon készülünk. Várunk minden táborozót nagy szeretettel.

 

Könyvtárba látogattak a Központi Iskola táborosai


Július 29-én a Központi Általános Iskola táborosai látogattak el könyvtárunkba. Megismertük, hogy mit szabad és mit nem az intézmény területén, majd egy rövid könyvtárhasználat következett.  Könyvkereső játékkal folytattuk a sort, a gyerekek izgatottan vetették bele magukat a könyves rengetegbe. 🙂 A napot kahoot játékkal zártuk. Várunk Benneteket vissza máskor is!

 

Képes könyvajánló gyerekeknek


Sok új dinoszauruszos könyv, mesekönyv érkezett hozzánk  a bezárás alatt. Gyertek válogassatok közülük!

Tudtad, hogy volt olyan dinoszaurusz, amely 33 méter hosszú is lehetett?

Te tudod, hogy mi történik egy kukásautó belsejében?

Ha nem, gyere el, és vidd haza ezeket az érdekes olvasnivalókat! Várunk!

 

 

Balatoni József – Kamaszharc, Osztályharc


Balatoni József: Osztályharc

Balatoni József új könyve, az Osztályharc a tanévnyitótól az érettségiig követi egy osztály diákjainak életét. Azét az osztályét, ahová Jocó bácsi első regényének főhőse, Hori, azaz a későbbi dr. Horolovszky Tamás jogtanácsos is járt. (tovább…)